csütörtök, augusztus 31, 2006


gasztronómiailag elég felemás családom van, amit főznek, azt általában szeretem, például szakács a nagymamám, de az újra valahogy nem nyitottak. bevállaltam a hétvégi vendégség kajájának oroszlánrészét, de tudom, hogy úgyis kell hagyományos rántotthúst meg sültkrumplit csinálni, és újításokat csak kis mennyiségben, kvázi magamnak. pedig körtés-márványsajtos pulykára gondoltam például.

10:46 du. |


szerda, augusztus 30, 2006


na beiratkoztam, és így másodjára se volt jobb, mint elsőre. két ismerőst is felvettek portugálra meglepetésemre, de az egyik halaszt egy évet, a másik meg már tud portugálul, úgyhogy más órái lesznek, pedig mindkettőnek úgy örültem, hogy lesz honnan jegyzet.
elvesztettem egy elég drága és ráadásul szar regényt a fészekből, fizethetek majd sokat értelmetlenül. (szépség és szomorúság valaki japántól, ha megtaláltad volna...)
hazajöttem, hogy ma is meglegyen a négyórás vonatozás. az első három órában elolvastam az ötös számú vágóhíd maradék kétharmadát, utána már csak a btk-s tájékoztató maradt, ráadásul kurva hideg, mert múlt héten bezzeg ment a fűtés, mikor duplaennyi fok volt. nnemmakarokőszt. pláne telet.
a legutóbbi utazásról egyébként az életem értelme sokkal részletesebben és jobban írt. meg képeket is linkelt.

9:25 du. |


kedd, augusztus 29, 2006


miután simán megjártuk stoppal romániát, hazafelé bulgárián és szerbián keresztül, már csak nevetünk azon, hogy egy hónappal ezelőtt még repülőjegyet vettünk szófiába/várnából. nagyon rá lehet kapni erre a dologra, most pl nyaraltunk tengeren, és az egész hét 32 euróba került fejenként. úgy, hogy még kajakot is béreltünk.
vama veche a román tengerpart legdélebbi csücskében egy pici falu, ahol még nem épültek szállodák és kaszinók, csak néhány kétszintes ház van hotelnek meg egy csomó hely, ahol mi ingyen kempingeztünk. voltak kinn táblák valami minimális összegről sátranként, de senki sem kérte tőlünk. van viszont homokos tengerpart, elsüllyedt hajóroncs meg egy csomó fiataloknak szóló nyitott szórakázóhely.

hazafelé a bolgár-szerb határon (ahol egyébként 4 km-nyi kamiont előztünk be gyalog) összeismerkedtünk egy olasz sráccal, aki végül este nálunk aludt otthon. megy berlinbe megkeresni az exbarátnőjét.

7:33 du. |


szerda, augusztus 23, 2006


tegnap jött az ötlet, és ha minden igaz, ma elindulunk, bele a vakvilágba. izgi lesz (:

10:06 de. |


hétfő, augusztus 21, 2006


valami vírus miatt vannak kiütéseim egy ideje. nem múlik, annyira nem, hogy már aludni se tudok tőle.

ikea katalógust nézegetve saját konyháról álmodok, és elkezdem feljegyezni nagymamám receptjeit.

miért tart négy óráig hazajönni valami koszos vonattal 200 km-t, ha nem fizetsz 580 forintos felárat, amivel még mindig három óra marad az út?

11:30 du. |


vasárnap, augusztus 20, 2006


hű, azóta.
volt hétfőn sziget, placebónál jobb volt a colorstar. kedden átjöttek pajtások. szerdán le balatonra zsomborszüli. csütörtökön megérkezett elena és petar, bolgár cimbik. este velük sörci jó helyen (gyömbéres sör, vörös sör, 250). délután meg másnap idegenvezetés nekik. péntek este besh o drom koncert. tetszett nekik nagyon. nekem meg pláne. szombaton lajkó félix. vasárnap az ma van.

5:00 du. |


vasárnap, augusztus 13, 2006


sziget tegnap.

azt elfogadom, hogy ne lássak egy koncerten, kicsi vagyok. azt is, hogy ne kapjak levegőt, nagy a tömeg. de hogy ne halljak, azt nem nagyon tolerálom.
egy olyan koncerten, mint a radiohead, eleve nem szabad olyan halkan hangosítani, hogy bárki simán beszélgethessen. de hogy a hallgatóság se tisztelje annyira őket, hogy nem pofáznak folyamatosan és hangosan, nem vihognak a legátélősebb, leglassabb szám alatt, hogy én semmit se halljak belőle.. szerencse, hogy jött a karma police, amit elkezdtek énekelni, bár ez is elnyomta a zenét. közben lassan előrefurakodtunk, távolodva ettől a környéktől, és a koncert második fele már teljesen élvezhető volt. a vissza utáni első pár perc, yorke arcában a kamera a kivetítőn, ahh.

ezen kívül még deus, amire semlegesen mentem, ehhez képest pozitívan jöttem el. kiscsillag átlagos, nagyon fáradt voltam. esclin syndo meg már túl későn volt, de én őket támogatom, legyenek felkapott zenekar. először megszerettem őket a38-on, aztán rájöttem, hogy az egyik tagot futólag ismerem is. az énekesnő kiordítja a lelkét is a számok alatt, kettő között meg mosolygós szeppent hangon köszöni meg.

megázni csak hazafelé a bicón, szerencsénk volt. és sok-sok ingyen kacatot szedtünk össze, jojótól törölközőig.

majd még hétfőn megyünk.

2:43 du. |


péntek, augusztus 11, 2006


ha egyhavi folyamatos együttlét után rossz elszakadni egyetlen estére, az jelent valamit, nem?

a nyaralásról egyébként folyamatosan bővül a beszámoló, úgyhogy én nem is tudok sokat hozzátenni, csak esetleg azt, hogy 24 nap repülővel, ágybanalvással, körbeutazással, éttermekkel, csúszdaparkkal, török vízummal, szuvenírrel, szóval mindennel együtt fejenként belül volt 80 ezer magyar forinton. ha egyszer sem stoppolunk és soha nincs ingyen szállásunk, akkor is 110 maximum.

egyetlen estére hazajöttem, mert anyuékkal egy hónapja nem találkoztam (ők is nyaraltak), de holnap már megyek is vissza szigetre. viha.

ja meg ja meg, megvettük a máltai exchange-re a repjegyeket, szeptember 12, egy hét - az európai unió kedves támogatásának köszönhetően - repülővel, szállással, étkezéssel, programokkal kb 20 ezer forintba fog kerülni.

10:29 du. |


kedd, augusztus 08, 2006


már meggyógyultam ám.

12:23 du. |


vasárnap, augusztus 06, 2006


bevettem széntablettát, és ebben a pillanatban szarabbul vagyok, mint ma bármikor. tovább kellett volna tiltakoznom ellene. a többiről majd másik alkalommal.

2:46 du. |


kedd, augusztus 01, 2006


kenyszerpiheno van, pitefiu beteg lett. meg jo, hogy az amcsifiu hosztunknal van net.
ruszeban vagyunk, itt van duna-hid, errol lehet ismerni. szelesebb folyora szamitottam, de azert eszrevehetoen nagyobb, mint otthon. egyebkent nem sok erdekes dolog van itt helyes kis kozponton kivul, ugyhogy a tegnap az olcso mozi (280 forint), olcso sor (120 forint szorakozohelyen), olcso kaja (kb 500 forintbol laktunk jol ketten) es biliard jegyeben telt, meg a foteren (a mi terkepunkon meg lenin ter) meghallgathattuk a bolgar edda koncertjenek a veget.

1:19 du. |