vasárnap, december 31, 2006


összesítsük az évet, mint minden jó blogger.
nem mennék hónapról-hónapra, inkább a tavalyihoz hasonlót:

ennyi helyen voltam:
varsó
litvánia
lettország
észtország
finnország
berlin
bécs
prága
bulgária
románia
málta
london

ennyi helyre tervezek eddig:
barcelona
frankfurt
franciaország
észtország
portugália

tavalyi tervezettek közül nem jött be spanyolország és oroszország, de spanyol lesz 2007-ben biztosan.

egész évben szerelmes voltam és viszont, felvettem a portugált, felvettek a tekbe. kint tűzijáték durrog, 2-án gyűlöletes vizsgám lesz, hajam frissen csokoládébarna, körmöm erős, zeném lhasa, lamb, edith piaf, yeah yeah yeahs. nem vettem ma semmit, mert ki se tettem a lábam a koliból. van már bérletem, a kedvenc pizsamám van rajtam. a pontos idő 19 óra 2 perc. harangoznak. nincs keresztben a lábam. ez már az ötödik év, hogy blogot írok.

6:50 du. |


csütörtök, december 28, 2006


blogger játék
itt van leírva, mi és hogy. engem pite kért fel. igazából van olyan, ami egyezik, a négyes és ötös pontja, ezért próbálok újakat találni.

1. kicsi koromban szerettem olyanokat, mint szandi, papp rita, pa-dö-dő és musicalek. a musicalek néha még most is tetszenek.

2. picit gyűjtök lakásra. félreteszek meg minden, örökséget nem költök el. egy béna lakás egytizede meg is van.

3. nagyon rossz a memóriám. azért kell napló, hogy folyton rácsodálkozhassak magamra.

4. igazából elég lehetségesnek tartom, hogy egyszer a lakásra gyűjtött pénzemen veszek egy repjegyet dél-amerikába, és bóklászok jó sokáig.

5. apu és keresztapám halála közül a keresztapámé sokkal jobban fáj.


nem is tudom, kit válasszak, mert mindenkit körüllőttetek már ti többiek... lórival kezdeném, ha még írna. legyen permi, bekdan - ha már úgyis blogol újra, jack - bár neki már biztos elküldték, zsombor - bár biztos hülyeségnek fogja tartani, és viktor - bár ő is.

9:21 du. |



egy dekát se híztam karácsony alatt, mwhahha!

1:06 du. |


kedd, december 26, 2006


vúúúú, márciuus, márciuus!

frankfurt
nantes

la rochelle
bordeaux
biarritz
traben

6:15 du. |


péntek, december 22, 2006


tanulmányi szempontból igen sikertelen hetet tudhatok magam mögött, a négy betervezett vizsga közül egyet sikerült nyélbe ütni. lúúúúzeeer!

12:34 de. |


csütörtök, december 21, 2006


kezdjük kiismerni egymást. így van az, hogy tudjuk, hogy mindkettőnk drámakirálynősége ellenére tökéletes nekünk együtt, lelkileg és testileg. akkor is ő maradna életem pasija, ha holnaptól soha többé nem látnám. nesze nektek harlequin meg romana.

2:08 de. |



eric cartman nektek énekel egy szép karácsonyi dalot.

12:35 de. |


hétfő, december 18, 2006


ikea remek dolog, mert a reklámnak megfelelően tényleg mindenkinek lehet ajándékot venni, kicsi pénzért is ráadásul. és csupa olyat, aminek én örülnék (:

7:54 du. |


vasárnap, december 17, 2006


a harmadiknál már minden stimmelt, váratlan volt, sietős, ruhás, nyitott ajtós, csak-húszat. persze ez mindig több lesz húsznál.. így indultunk el moziba, egy-évben-egyszer romantikus filmet megnézni, holiday. átlátszó sztori volt, naná, de nem is tűnt 138 percnek, vizsgaidőszakra valóan egyszerű nevetős.

1:30 de. |


hétfő, december 11, 2006


ó, ó, tudom, hogy butaság volt, de annyira jól esett!
(hajnal négyig scrubsot nézni, mintha semmi dolgom nem lenne, muhaha. és befejeztem az első évadot.)

3:51 de. |


vasárnap, december 10, 2006


tegnap client koncert a trafóban, ahol két dolog zavart csak: a rengeteg ultratrendi kultúrsznob, akiknek bár tökéletes az ultratrendi alternatív hajuk és sminkjük, valahogy úgy tűnik, hogy nincs agyuk, meg az, hogy a két legjobb szám közben fuldokolva kellett kimennem a mosdóba, mert már annyira sok füst volt. nem mondom, hogy tiltsák be a dohányzást a koncerttermekben (bár naná hogy ennek örülnék a legjobban), de egyesével nyomnám el a csikket a szemgolyóin azoknak, akik nem veszik észre, hogy már nem lehet levegőt kapni - szó szerint.
a koncert maga viszont rendben volt, vicces lányok ezek, jó kis zenéjük van. de tényleg tipikusan olyanok, akik az utolsó szám után hátul tolnak egy csíkot vagy kettőt, és utána úgy jönnek vissza a közönséggel táncolni.

9:40 du. |



me: meghalt pinochet
pite: láttam
durva, mennyi ember hal meg mostanában
három héten belül ő a második
me: : DDDD

7:24 du. |


péntek, december 08, 2006


tök jól fog esni a mostani nagy közlekedésátalakítás, például arra lesz jó, hogy még többet stoppoljunk. nekem így kb. 3000 forintba fog kerülni hazautazni (ez még nem ic!), pite viszont végképp nem fog velem jönni 6000-ért. viszont ötfős csoportoknak már jár a féláras kedvezmény, úgyhogy szerintem lesz egy olyan tendencia, hogy a jegypénztáraknál próbálnak egyesülni az emberek, akik egy irányba utaznak. (megszívjuk, na. de a költségvetésnek biztos jó lesz.)
amúgy el nem tudom képzelni, mit csinált eddig az a 8500 ember, aki a máv központjában dolgozott. és hogy miért nem lehet a 65 éven felülieket számlálhatóvá tenni tényleg.

3:07 du. |


szerda, december 06, 2006


néha azt érzem, csak azért emel annyira magasra, mert úgy utána még nagyobbat csap a beton.

12:20 de. |


vasárnap, december 03, 2006


történelmet írtunk a hétvégén, és részt vettünk az állampolgári tanács (vagy zsűri) tesztelésén. elfáradtunk, sokat ettünk, tapasztaltabbak és okosabbak lettünk, kaptunk érte pénzt is, és majd pite biztos mond róla okosat, ő hátha nem annyira kimerült. (annyira azért persze nem volt tökéletes és remek mint ahogy itt leírtam, sok diplomás ember okoskodott végig, ami azért nem szinonimája az állampolgárnak, de ez még csak tesztelés.)

ps: tényleg írt jobbat, úgyhogy menj oda.

6:13 du. |