szombat, május 30, 2009


én nem tartom magam egy überokos, értelmes, intelligens, olvasott, stb embernek, a környezetemben különösen frusztrál is ez a dolog, mégis az van, hogy az emberek bőven 90 fölötti százaléka parasztabb, szűklátókörűbb, érdektelenebb, kirekesztőbb stb nálam, és engem ez kifejezetten zavar és elkeserít.
például hogy egy kisvárosban nem vehetsz fel színes ruhákat, mert akkor már hallod a hátad mögül, hogy "hát ez meg hogy néz ki?"

az a baj az lmp-vel, mint amikor én magamból indulok ki, pl hogy mindenki szerint az a jó zene, ami szerintem. pedig a többség a danubius-t meg a slágert hallgatja. az emberek bőven 90 fölötti százaléke nem érti vagy leszarja azokat a dolgokat, amiket az lmp mond. pedig én tudom, hogy többnyire jó dolgokat mondanak. és erős dühöt érzek, amiért nem értik meg mások mindazt, amiket én fontosnak tartok. meg hogy mindenki önző, individualista és anyagias. hogy az vagy, amid van. hogy a húgom nagy álma, hogy 18 évesen legyen egy kocsija. hogy a most 18 éves pasijának már van. mikor itt lakunk egy pici városban, ami még lapos is, és én vígan leéltem az eddigi életemet biciklivel, kocsi nélkül.

meg hogy senki nem megy el szavazni. ha nem tetszik egyik párt sem, akkor rajzolj rá egy faszt, használd a voto blanco intézményét, csak fejezd ki valahogy, hogy érdekel a körülötted lévő világ.

a lelkiismeretességbe meg a törődésbe bele fogok őrülni egyszer. ráadásul mindenki gecinek tart ezek miatt, mert tálalni azt nem tudom.

6:39 du. |


csütörtök, május 28, 2009


meg kell tanulnom, hogy olyan fodrászhoz szabad csak beülni, akinek jó a haja.
ezer évig vágta, a hátuli kunkort, ami miatt elsősorban elmentem vágatni, nem tudta eltüntetni, nem értette meg, hogy szeretnék rövidebb frufrut, pedig nem olyan nehéz, ugye, majd beszárította körkefével ugyanolyanra, mint az övé, brr.
hazaérve rögtön bevizeztem és kifésültem, azóta még nem mertem tükörbe nézni.

5:48 du. |



a Love and Other Disasters egészen aranyos vígjáték (olyan fajta, amit csak egyedül nézek, mert annyira gagyi) még ha igazán utálom is a "ha most egy filmben lennénk" mondatot, és nem csak azért, mert van benne egy csomó cuki meleg pasi. de azért is.

1:38 de. |


szerda, május 27, 2009


kéne egy kuckó a fa tetején.
jó kis koncert volt, olyan mosolygós, bár csak 13-an voltak a színpadon. előtte a Clã is kellemes meglepetés volt, a lektoraink persze az első sorban ugráltak. szeretem az a38-at, még ha 50 is a szóda decije, de legalább van az is.

3:46 du. |


vasárnap, május 24, 2009


i DO want to be nice. i DO have problems.
mindig megfogadom, hogy, de aztán sosem megy, és újra és újra csalódni kell.

8:40 du. |


szerda, május 20, 2009


újabb wtf kis városunk életéből: újbudán 10 óra után nem lehet nyitva kocsma. kivéve persze a zp meg a rio, és egyéb felső kategóriás szórakozóhely, mert azok nem is hangosak. Az olcsó berúgási lehetőségeket és az ezzel járó hangoskodást akarta megszüntetni a XI. kerületi önkormányzat. szóval akinek van pénze, az berúghat, aki pedig drágán adja a piát, az nyugodtan szarrá keresheti magát a maffiájával együtt. gratulálok.

1:29 de. |


kedd, május 19, 2009


lezárnának sávokat a forgalmas utakon, hogy ezzel bicóra és buszra kényszerítsék az autósokat, a lezárt sávokból pedig új parkolókat alakítanának ki. van itt ész.

1:46 du. |


vasárnap, május 17, 2009


vizsgaidőszakban cukrászda-túrákat szeretnék, vác, solymár, csaba utca, a centrálban pedig csak százas a macaron, majd holnap vizsga után, úgyis közel van. ajaj, holnap vizsga. meg még három beadandó, hahaha.

7:58 du. |


péntek, május 15, 2009


akkor lett biztos, hogy túl sok magot akartam csíráztatni egyetlen üvegben, amikor hajnali fél négykor kiborult az összes az ágyamra. és most több száz apró magra és csírára gondolj, meg egy reggel nyolcas zh-ra.

3:52 de. |


kedd, május 12, 2009


prünty.
elveszi az életem az egyetem.
legalább az erasmus-t hirdetnék már ki.

5:18 du. |


vasárnap, május 10, 2009


délután egy óra, és a fura feka francia couchsurfer még mindig itt döglik az ágyban, pedig kettőkor már biztosan aludt.
ha én most párizsban lennék, és ennyire szép idő lenne, egészen biztos, hogy nem döglenék az ágyban. pedig ismerhettek, hogy én azt mennyire.
persze ha budapesten lennék, és nem kéne beadandót írnom, valószínűleg akkor sem itt bent lennék. de lehet, hogy igen.

12:51 du. |


szombat, május 09, 2009


a tegnapi drámakakesz egészen jól sikerült. mindezt úgy, hogy nem is igazán voltam berúgva, és még a dráma sem vette el eléggé a kedvet. (attól még elég gáz volt mondjuk.)

10:56 du. |


szerda, május 06, 2009


kiabálni nincs kivel, a laptopokat mégsem kéne összetörni, ezért inkább csak csendben sírok. elbaszott minden.

7:02 du. |



grr, grrr. most volt egy ötfős különítmény ellenőrizni a szobák állapotát. oké, a fürdő valóban koszos kicsit, bár a hűtő szerintem nem olyan gáz, ahogy mondják... de most őszintén, miért kell leszedetni velünk a folyosói dekort? az egyetlen érvük az volt kábé, hogy "mert ez a szabály". és nem, nem maradhat júniusig, mert úgysem fogjuk leszedni, tapasztalatból mondják.
szerintük sokkal jobb, ha felfúrnak a folyosóra (a mi költségünkön) két lécet, amire plakátokat ragaszthatunk. na szerintem sokkal rosszabb megfúrni a falakat, mint nyomot nem hagyó ragasztóval kiragasztani dolgokat. és az üres léc sem olyan esztétikus a nyár folyamán.
kreativitás, az semmi. ingerszegény környezet, az kell a magyar diákságnak.

12:32 du. |


kedd, május 05, 2009


megvannak az új tekeskék.
sok más dolog sajnos nincs meg.
de milyen jót aludtam egész délután.

2:30 de. |


hétfő, május 04, 2009


elküldtem. csodálatosan összecsapott lett, át sem olvastam újra, undorító a tördelés (de hát szar word), nagyon nem vagyok büszke. 
alvóka!

3:35 de. |


vasárnap, május 03, 2009


a berlin calling igazán jól esett tegnap, a zenéje meg aztán különösen. meg is hallga.
aztán romi éjjeli séta, a szabadság híd meg le volt zárva.
remélhetőleg a beadandó utolsó felvonása van ma. ennyire béna nem lehetek.

3:40 du. |


péntek, május 01, 2009


szeretnék odabaszni a falhoz valami törékenyet.

11:07 du. |



hát ennek így semmi értelme, csak kimásolom a könyvből, szenvedek, nem megy.

10:54 du. |



azóta már megnéztem egy sorozatot és írtam neki e-mailt, most meg a lent szóló parasztdiszkóra elmegyek aludni.
firefox szerint 27 fok lesz alvás után, amikor vagy beadandót írok, vagy felvételin ücsörgök majd.
ja és teljesen elfelejtettem a májusegyet, és egész héten úgy terveztem, hogy majd pénteken veszek ki anyagot a többi három beadandómhoz, amit a hétvégén igazán meg kéne. pöcs, fasz, picsa.

3:03 de. |



ha nem lenne olyan félelmetes a tanár, már írtam volna neki egy e-mailt, hogy hadd fejezzem be holnap, na. de még oda is el fogok jutni asszem...

1:06 de. |