vasárnap, január 08, 2012
tudom, hogy unalmas ez a "minden szar, ami magyar" diskurzus, de bazmeg malévval utazni olyan, mintha minden megállt volna '92-ben. az egy dolog, hogy a sztyuik talán akkor még fiatalok voltak, mert ne legyen diszkrimináció kor meg kinézet szerint, bár az volt az érzésem, hogy ez az a munkahely, ahova egyszer bekerültek emberek, és azóta esélye sincs bárki másnak, amíg ezek nyugdíjba nem mennek. (pocakos, őszülő, bajszos légiutaskísérőd biztos nem volt még máshol, azt hittem, hogy a pilóta jött ki egy kávéért.) de legalább néha mosolyogtak, legalábbis többet, mint egy alitaliánál, tudtak nyelveket is, no para.
de hogy az egyenruhát se sikerült azóta lecserélni, az egészen nyomasztó, nem beszélve a fedélzeti magazinról, amiben egyébként több oldalas smittpál-interjú feszített, aki az egyes számú törzsutas tudniillik. nem egy nagyságrend, rendben, de az air france magazin hazafelé jobb olvasmánynak bizonyult egy natgeónál. (
és a legjobbat mindig is a vueling fogja hozni.)
persze az utasoknál nyomasztóbb dolgot sosem fogunk találni.