péntek, október 15, 2010
én bírom olykor a modern művészetet, DE.
százmillió kézzel készített porcelánszotyi, amin két éven keresztül hatszáz munkás dolgozott. miért? hogy átadják az üzenetet:
"Ai Vej-vej alkotásával egyrészt azt kívánta bemutatni, hogy egy sűrűn lakott országban elveszhet a személyiség. Az installáció másik gondolata pedig az, hogy az interneten keresztül sok millió ember kapcsolódik össze szerte a világon."
ráadásul nem lehet mászkálni rajta, ahogy eredetileg tervezték, mert a szálló por egészségtelen. tehát pontosan olyan, mintha leszórtak volna százmillió szotyit, ami egy picit kevesebb pénzbe és munkába került volna, hogy egy ilyen bullshit üzenetet közvetítsenek.
valószínűleg így nézett ki a kreatív folyamat: "vazzeg, mi lenne, ha csinálnák kurvasok szotyit porcelánból? - oké oké, de kell valami ötlet, amivel el lehet adni. - hm. sok van belőle. mint a kínaiakból. meg mint az internetezőkből."
két dolog jut erről eszembe.
az egyik, hogy a villamosmegállókban lehet látni a plakátot, amin a raiffeisen bank büszkén hirdeti, hogy tíz éve támogatja a kortárs művészetet, és ennek örömére ráraktak a plakátra egy semmitmondó festményt, amiben benne van egy római tizes. hát igen, kb ennyi az üzenete: "a kortárs művészet ronda és béna és üres, de most ebbe bele kellett raknom egy tizest valahogy, és ebből meg is szeretnék élni."
a másik, mikor dániában a teljes kiábrándultság után már direkt hülyére vettem a tanárokat, kitaláltam egy teljesen eredeti ötletet a projekthétre (lefényképeztem embereket az út szélén, amint tartanak egy stoppos táblát, de rajta olyan szavak, amire vágynak, pl happiness meg family, nagyon kreatív volt mindenki), majd letöltöttem a fotosoppot, teljesen kezdőként teljesen gagyi, direkt giccses képeket csináltam belőle. a lehető legkevesebb időt és energiát öltem bele, és direkt ezt a százszor ismételt klisét lőttem el.
magamat az iskola előtt egy olyan táblával fényképeztettem le, amin asszem csak annyi volt, hogy "away". nem esett le nekik.
a tanárok és a diákok is el voltak ájulva. mennyire jó, mennyire fantáziadús, taníts meg minket is fotosoppolni. ekkor végleg és örökre kiröhögtem őket.
igazából kb ezt gondolom a kortárs művészet jelentős részéről. és nagyon elszomorítana, ha ebben a világban kellene bármilyen szinten is dolgoznom.