szombat, június 02, 2007
szóval a fájás fő oka a tegnapi vacsora volt, ahol persze tök idegen asztalhoz kellett már ülnöm, azután, hogy a csoporttársaim, akiknek a felét én beszéltem rá, hogy jöjjön, mert jó lesz, mind ültek együtt egy tele asztalnál. a velem szemben ülő hétéves kislánnyal beszélgettem a legtöbbet, mert mással annyi volt az összes, hogy mikor már senki nem volt az asztalnál, hozzám fordult a mellettem ülő, hogy y tú, qué estudias? espanol y portugés. ah, muy bien. erre megjött a pasija, és persze már ő sem szólt hozzám többet.
és tudom, hogy ez most hiszti vagy ilyesmi, de annyira magányosnak éreztem magam. ott ültem száz emberrel egy teremben, és senkivel nem tudtam beszélni. feljött az összes régi magányosság, mert annyiszor éreztem magam olyannak. sosem ment nekem ez a barátkozás dolog. és most is kábé csak egy barátom van úgy igazán, de belé szerelmes is vagyok, és kinek mondjam el például, ha vele rossz éppen?
úgyhogy ott ültem a sok finom kaja után, néztem előre, néha belekortyoltam a borba vagy a pezsgőbe, egyedül még berúgni se. aztán telefonáltam egyet, és köszönés nélkül kisiettem onnan, inkább a koncertre, bár oda se volt kedvem az esőben meg a sok gyaloglás miatt, és az utolsó szám utolsó sorait elkaptam, és inkább maradtam volna ott végig, az egyetlen barátommal.