péntek, június 02, 2006
nézegetem wiwet bhazil helyett, és nagyon durva, ki mivé válik. a beskatulya nagyon nem működik ám, pláne ha valaki új helyre kerül, de még a régi környezetben sem. rút kacsákból lettek a legjobb nők, megbukottakból mérnökjelöltek, dagikból izompacsok. a suli legbénább lányának van már a legjobb pasija, az osztályszépe meg egyedül szomorkodik. és ott vagyok mondjuk én is, nyolc éve még az abszolút lúzer, most meg objektíve szemlélve a dolgot is elégedett vagyok, például a zenei ízlésem sokat fejlődött a musicalek és a pa-dö-dő óta, sőt már kitűnő tanuló sem vagyok, ami azért valljuk be elég gáz volt, höhöhö. nyolc éve nem hittem volna el, hogy lesz belém bárki szerelmes.
van háromszázvalahány ismerősöm, ami "kategóriámban" nem számít kevésnek se meg soknak se, és ha végignézem az embereket, a legtöbbet már meg se ismerném az utcán, vagy a neve hallatán eléggé el kell gondolkoznom. tudom én, hogy kapcsolati tőke meg ilyesmi, most is volt kivel hazaküldenem hugomnak a fényképezőgépemet, pedig amúgy egy éve nem találkoztunk, de nem is fogunk más alkalomból. de úgy igazából, valójában, ér-e valamit a háromszázvalahányból mondjuk 200 kapcsolatom? kapcsolat-e tényleg? főleg akkor, ha tudom, hogy az életben nem fogjuk többé keresni egymás társaságát, pedig megtehetnénk, de nincs rá igényünk. osztálytársak, akikkel már nem tudok többet beszélni, mint hogy na és hogy megy az egyetem? felvett emberek msn-en, akikkel soha nem fogunk egymáshoz szólni, mert két sor után semmi mondanivalónk nem maradna egymásnak.
na inkább bhazil.