szerda, december 14, 2005
süsi, wickeda, tényleg vidám volt, és esküszöm, életem egyik legjobb (ha nem a) koncertélménye volt, ami ahhoz képest, hogy a számokat nem ismertem, elég nagy szó. de ezt persze csak benyalásként mondom, igazából nagyon erőltettem azt a táncolást meg azt a vigyorgást.
mellesleg, csak én vagyok úgy, hogy másnap visszagondolva az előző esti táncolásra, nagyon nevetségesnek érzem magam? kellemetlen.
de az, mikor leültették a földre az egész közönséget, az. meg aztán pörögni a levegőben, az is.
mert a halálos ágyadon biztos nem azt fogod mondani, hogy többet kellett volna dolgoznod. ez schrödiben hangzott el a malactól, és ez jutott eszembe.