szerda, február 02, 2005


nem tetszik nekem a chipkártyás rendszer ötlete a bkv-n. nem látom át, hogy lehetne mondjuk a naponta sokat ingázó diákoknak is reális árat fizetniük, ha az utazással arányosan számítják az árat.
hivatalos adatok szerint az utasok 12%-a bliccel a bkv-n. párizs pozitív példáját hozzák, ahol a szigorú beléptetési rendszernek köszönhetően csupán 7% a lógások aránya. a 12% (egyes adatok szerint naponta 4800 bliccelő van, de szerintem ez nevetségesen kis szám) évente 5 milliárd forint kiesést okoz a közlekedési társaságnak. tehát ha nekünk is sikerül 7%-ra szorítani a statisztikát, akkor mintegy 2 milliárddal nőne az éves bevétel. a rendszer kiépítése 18,5 milliárdba kerül a számítások alapján, ami szerintük 6,6 év alatt térül meg. ezeket az adatokat látva számomra az derül ki, hogy akik eddig is fizettek, azok ezután többet fognak - vagy túl optimisták a becsléseik, esetleg naivan azt gondolják, hogy nálunk nagyobb arányban sikerül majd visszaszorítani a csalásokat, mint nyugati példánkban.
kicsit fáradt vagyok, ezért lehet, hogy nem látom át tisztán a dolgokat, nem is ástam bele magam a témába eléggé, de tényleg arra kérem a hozzáértő téged, hogy mondd el, hogyan lehet az utazással arányosan fizetni anélkül, hogy a keveset utazóknak túl olcsó, a sokat utazóknak pedig túl drága legyen a bérletük. (ha pedig a sokat utazóknak kompenzálásképpen egy határ fölött olcsóbb, akkor meg fölösleges a használattal arányos fizetés. nem látom át a dolgokat, biztos a női logika miatt.)

ráadásul: a legnagyobb csúcsforgalomban mégis hogyan fogják ellenőrizni, hogy mindenki lehúzta a kártyáját a villamoson??? és a buszon? mindenkinek a vezetőnél kell majd felszállni? ez még szegeden is viszonylag ígyse-úgyse működik... szóval a dánok lehúzzák a kártyájukat, tapasztaltam, de a magyarok??...

10:44 du. |