péntek, február 07, 2003
e-mail megy a minisztériumhoz, ha nem válaszolnak idoben (határidok is vannak a világon), akkor meglehetosen dühös leszek. gondolom, hogy most ott mindenki nagyon megijedt.
ma három éves a keresztfiam. még 15 év, és tök jó pasi lesz belole. tudom, hogy jó lesz. a hugom is rendkívül jó csaj lesz. ebben
sem rám ütött. nincs semmi mondanivalóm. üres vagyok, és nem mondanám, hogy ez így jó. üres és gépies. felkel, sulba megy, tanul, hazajön, tanul (ez néha kimarad), alszik. közben megszakít étkezéssel, netezéssel, apró dolgok. gépies az egész, a beszélgetések is elore megírt forgatókönyv alapján folynak, x panaszkodik, y poénkodik, mindenki panaszkodik és röhög velük, de
soha senki nem mond semmi újat. szokásos témák, szokásos viccek, szokásos emberek és helyek. szokásos ételek, szokásos illatok, szokásos ruhák és napszakok.
semmi új, semmi szokatlan. esik a hó. na és? egy ideig új volt, már ez is csak valami monoton fehérséget, tetszés szerint szürkeséget jelent. valami hideget. mint minden az utóbbi pár hónapban. már unalmas panaszkodni, unalmas nevetni. már az orgazmus is teljesen unalmas dolog, minden nap egyforma, pillanatnyi hevesebb légzés. amit bármikor elo tudsz idézni magadnak. tehát ebben sincs semmi izgalmas. ugyanazok a zenék, és már az is unalmas. a zene, ami nélkül lélegezni is elfelejtenék, és egyszeruen meghalnék. de lehet, hogy ez is csak naiv gondolat. nem is olyan konnyu meghalni. talán az jelentené az egyetlen dolgot, ami új lenne az életemben. az egyetlen, és utolsó dolog, ami megszakíthatná a monotont. már minden viccet elmeséltek, már minden verset megírtak, már minden atomot felfedeztek, már nincs ismeretlen folt a térképen. miért akar az ember mindent megfejteni? miért nem hagy valamit, amitol izgalmas lesz ez az egész?