szombat, november 02, 2002
Halottak napja. Voltunk temetőben. Szomorú voltam, de azért annyira nem. És itthon is gyertyát gyújtottam, annak ellenére, hogy nem voltam túl szomorú. Már nem tudok sírni. És ez rossz. Tényleg. Nem lelkifurdalás, de valami olyasmi. Nem tudom, miért van ez. Annyira egyszerű így
Nem? Simán túllépni a dolgon és élni tovább. Mikor az ember ki is készülhetne idegileg, lelkileg, de továbblép. Komolyan, már-már rosszul érzi magát az ember. Annak ellenére, hogy tudja, hogy igazából nincs itt baj, mert még mindig hiányoznak meg minden, de nem tud kibukni és sírni. Ez van.
Most sokkal inkább vagyok lelken megütve (Žzs) amiatt, ami a jelen. Családi drámák nap mint nap, és az ember már fél. Úgy igazából. Nevelőapám mostanában megint alakít. Ma egy veszekedés csúcspontja volt, mikor anynak azt mondta, hogy gondolkozzon el a jövőjén. Aztán elhúzott, kocsival. Nemtommennyit ivott előtte, de azért jócskán. Emberek, nagyon vicces tizenhuszonévesen eljátszani a piafüggő egyetemistát, de kérlek benneteket, ha egyszer véletlenül családotok lesz, akkor ezt értékeljétek át. Akinek inge, az legyen szíves, vegye magára. Ennyit a lelkizésről, de most nemtok másról írni, szal end. Ja, horvátul akarok tanulni. Vagy szlovákul vagy lengyelül. Van itt cityben egy oktatási stúdió, ahol lehet. És any mondta, hogy ő nem fizeti, mamámék meg mondták, hogy kérdezzem meg, mennyi az óradíj. Háhá, és ha arról lesz szó, hogy kifizetik, akkor most ki fogom őket használni. Tanulni akarok. És aztán járhatok majd kommunikáció-horvát szakra. Milyen vicces lesz. Már előre jót röhögök
(és nem) És akkor ez lesz a 4. nyelvem. Ja, néztem angol felvételiket, és egész jól ment. A töri meg a magyar nem
Persze abból még három év anyaga hátra van, nemtom, mit akarok
Tényleg end, mert aztán még leírom, amit nem akarok most veletek megosztani. Ezért nem is fogom.