csütörtök, október 31, 2002


Ma termékeny napom volt. Bejöttünk, hogy új kontaktlencse, aztán Eldorádóságban, ami jó, kaptam egy új kalapot, ami sapka, meg aztán egy új bugyit, amit az emberek nem írnak le csak úgy, dehát én igen, tehát én nem vagyok ember? Szóval nagyon aranyos, van rajta egy cica, alatta meg az, hogy i do bad things. Kár, hogy ez max a macskára vonatkozik, de akkor is. Aztán egy új cipő, direkt azért, hogy ha teszem azt színházba megyek, akkor ne a deszkás cipőmben már, mert eddig tulképp csak az volt, ami télen is hordható, mert van nekem színházbérletem is, bizony. És tehát egy futócipőmön kívül még nem volt ilyen drága cipőm (futáshoz nem sajnálja az ember), úgyhogy most kicsi anyagilag támogató családomat megszállta a kisangyal. Meg hívott Master továbbtanulós expora, ami asszem, jó dolog, és igen. Ja, és pesten lesz. Ez nemtom, hogy célzás értékű akarjon-e lenni, majd még megkérdezem Judyt.
Ma kétszer vagyok Szegeden. Nemtom, miért is kellett hazamenni, mindenesetre vicces buszsofőrrel találkoztam. Most meg hallottam Patkós Attilától, aki rádiós, hogy narancs izű öblítő. És ő ezt teljesen komolyan gondolta. És autóban muszáj volt slágert hallgatni, és képzeljed, felhívták a vágó pirost, hogy nyert 50 000-et, csak mondja el, hogy mennyire király a sláger. A piros meg nem mondta, és nem kérte a pénzt. Csak jól keresnek ott a danubiusba... de akkor is jót nevettem.

5:03 du. |