péntek, október 18, 2002
Ezt a szopást... Jövök haza busszal, és látom, hogy emberek arcaiból lógnak ki szemek, s tapadnak szélvédőre. Nos, terjed az örömhír: baleset. Hehe! Bazmeg. Helikopter érkezik, plusz 5 mentő plusz 9 tűzoltó plusz 123 autómentő. Velem szemben ülő nő elkezdte mondogatni mindenre, hogy "ez vicc". Közben autók jönnek, elmennek az álló busz mellett, és aztán két perc, s turn back. És mindegyiken röhögtem... Emberek sétálnak az ellenkező irányból... a legkisebb pi*** falu is több km. Na jóvan... direkt nem kajáltam bent, mert hogy mama kedvenc kajával vár, ilyesmi. "Másfél-két óra" Bazmeg. Újra. Na kicsit várunk, pancser sofőr, akit baromira nem tud izgatni semmi és senki, amíg az ő munkaideje le nem jár, nő szemben "ez vicc", ez meg má engem kezd idegesíteni, éhes, fáradt, kurva élet, vége lehetne ennek a rohadt hétnek, ez reggel úccse fordulna elő soha. Aztán egy élelmesebbnek tűnő csajt rá tudok beszélni, hogy induljunk már el gyalog, aztán valaki majd visszafordul a túloldalon, és összeszedi anyját, tesóját, és gyalogolunk, és aztán igen, életem harmadik kényszerstoppolása, de hazaértem. Aztán mamám elbaszta a kedvenckaját, mert nem rakott bele sót, de azért örültem, mert végre négykor ebéd. Ez volt ma, holnap már csak jobb lehet.