kedd, március 12, 2013
Mindig érdekelt, hogy milyen súlyosnak kellene lennie a helyzetnek ahhoz, hogy az életemet áldozzam egy ügyért. Mekkora lehet az az elkeseredettség, ami miatt a saját életét dobja be valaki a közösbe, hogy utána jobb legyen.
Bringáztam a tünti felé, és nem tudtam felfogni, hogy képesek mások épp kocsmában inni, moziba menni, társasozni (Frisco! Heló! Ilyenkor bezárni és irány a tömeg!), meg bármi másról posztolni a facebookon... Mindezt úgy, hogy nyilván kihagytam már ezer fontos tüntetést. De ez most már tényleg olyan ügy. Miért nem voltunk tízmillióan az utcán ma este? Miért szarja le mindenki? Másoknak nincs görcsben a gyomra, mikor a híreket olvassa?
Kibaszott kiábrándító ez az egész hatalmaskodás. De még kiábrándítóbb a közöny.