kedd, június 28, 2011
az már egy szint, amikor kurvára várom a családi nyaralást ausztriába. engedjetek külföldre!!
(vasárnap az állatkertben nyaraltunk, szupi ám, ha az ember elvonatkoztat a bezárt állatoktól. még a gyerekek se voltak idegesítőek. a lepkék azért jobbak voltak. de a legjobb mégis a lajhársimogatás.)
(meg azóta is naponta nyaralgatok estelával, a máté mexikói barátnőjével. ma például a nyóckert mutattam meg neki, aztán a rákóczi téri kifőzdében ebédeltünk.)
péntek, június 24, 2011
régen teljesen viccesnek tartottam, ha elment a hangom, de mióta az lenne a munkám, hogy beszéljek, gyakran elég hangosan, azóta nem olyan vicces, pláne így az ötödik napon, és napról napra rosszabb.
szerda, június 22, 2011
egy jóindulattól dagadó kettessel lezártam tegnap az idei évet, és nagyjából az egyetemet is, marad pár szakdoga meg államvizsga.
persze mára lettem egy kicsit beteg-féle, tipikus.
hétfő, június 20, 2011
nem tudom, mi a bajom, ugyanennyi erővel akár jól is lehetnék, de most már valaki adhatna két nagy pofont, mert én is nagyon unom már ezt a hisztit.
mondjuk ha holnap nem buknék meg az uv-n, és nem kéne emiatt jövőre is beiratkozni, az jó lenne, de egyelőre csak hiszti van, nem tanulás.
hétfő, június 13, 2011
annyira gonoszak a súlyos betegségek, nem hagyják, hogy úgy igazán összetörj a halál után, hanem felőrölnek - és itt most a hozzátartozókról beszélek -, rettegésben tartanak, néha reményt keltenek, hogy aztán egy rossz ct után elkezdd feladni. rettegsz, hogy pont akkor történik majd meg, amikor külföldön vagy, vagy amikor épp boldog vagy, és úgy egyáltalán, azt érzed, hogy nem is szabadna boldognak lenned mostanában, mikor épp ilyen dolgok mennek. meg hogy sok időt kellene töltened vele, a nagypapáddal, csak hát már egyre nehezebb, nem az a friss elme, mint régen, de tudod azt is, hogy évek múlva meg majd bánni fogod.
ráadásul akármennyire szereted az illetőt, hátul a fejben motoszkál, hogy talán jobb lenne neki megúszni a szenvedős végét, a fájdalmat, és nem elhúzni a végtelenségig. de hát ilyet hangosan azért mégsem szabad kimondani.
mikor apu meghalt, már elég régóta lehetett tudni, hogy el fog jönni a nap. már vagy egy éve nem kelhetett fel az ágyból, nem volt hozzá gerince, az utolsó hónapokban meg a kórházban élt, amennyire élet volt ez, minden szerdán látogattam. én a nyolc éves fejemmel minden este agykontrolloztam az ágyban, hogy meg ne haljon. egy szombat este túl fáradt voltam hozzá. és másnap reggel, mikor mostam a fogam a nyuszis hálóingemben, edke meg gyanúsan szótlan volt, egyszer csak betoppantak mamáék, talpig feketében, én meg fogkefével a számban tudtam, hogy most mi van. de azt is tudtam, a nyolc éves fejemmel, hogy talán jobb is így.
péntek, június 10, 2011
meg onnan is tudod, hogy a moszkvára az örs felé indulsz el. és nem a déliből. de egy megálló után rájöttem.
onnan tudod, hogy korán keltél, hogy bekapcsol még az éjszakai árammal működő bojler, miután fürödtél.
ha még egyszer valaha elvállalok egy hajnal hetes órát, lőjetek le, könyörgöm.
csütörtök, június 09, 2011
tökre bírom az új melóm, de nem hiszem el, hogy még mindig akad minden nap valami új szituáció, amit el tudok baszni. mások szerint meg egyszerű. na persze.
péntek, június 03, 2011
belegondolni is rossz, milyen rég utaztam.
nincs kontent az interneten, példát mutatok.
ma elmentem egy céges buliba, ami tegnap volt.
csütörtök, június 02, 2011
colors are my drug: hiába tudom, hogy nem kéne lilát neonsárgával felvennem, hiába tudom, hogy így sosem lesz belőlem ember, azért mégis csak gyenge vagyok nemet mondani. hiszen valójában olyan kurvajól néz ki! de csökken az adagom, a harmadik szín fekete, pár éve még valószínűleg türkizkék lett volna.
amúgy meg jövőre megint egyetemista leszek : P